Nem értek a lovakhoz (NFL-hez), de azt tudom, hogy a Winnipeg Jets-nél túl sok tehetséges fiatal van ahhoz, hogy uncsinak tartsam.
wotoo: ha jól tudom a Jets beat writer-je Ken Wiebe. Rajta kívül érdemes követni Bob McKenzie-t (TSN), Pierre LeBrunt (ESPN), Darren Dregert (TSN) és Elliote Friedmant (SportsNet). Én legalábbis őket szoktam twitteren olvasni.
Perry Triple Gold Club-ban. Tudom ez a világbajnokság nem róla szólt, de én akkor is nagyon büszke vagyok rá, mert egy nem kis játékosokból álló csoport tagja lett megérdemelten. És jó volt látni, hogy mennyire tud örülni ennek a győzelemnek is. Hátha jövőre kis plusz motivációt ad ez neki az NHL szezonban.
Nem egy csapatot irigylek most, ahogy nézegetem a játékosaikat kandadai színekben.
Duchene hihetetlen, hogy milyen gyors és hogy ilyen sebesség mellett is, hogy képes kezelni a korongot.
Marchandot utálom, de megy mint a mérgezett egér.
Murray nagyon okos, oszlopos tagja lesz a Jackets védelmének.
Mathesonnal is lesznek kellemes évei a Panthers-nek.
Gallagher ugyanaz, mint Marchand.
O'Reilly rengeteget melózik, nem lepne meg, ha pár éven belül Selke jelölést kapna.
Érdekes, izgalmas csapatot választottál magadnak. Annyira most nem brillíroztak, de szerintem fényes jövő áll előttük. Azt mindenképp tudni kell, hogy a rájátszásért a későbbiekben vért kell majd izzadni, mert elég nehéz csoportban van a Jets. Viszont véleményem szerint ők rendelkeznek az egyik legerősebb prospect pool-lal a ligában. A jelenlegi keretből, akikkel lehet a fiatalítás után is komolyan számolni az Blake Wheeler (RW, 29 éves), Bryan Little (C, 28 éves), Marko Dano (C, 21 éves), Nikolaj Ehlers (LW, 20 éves), Mark Scheifele (C, 23 éves), Adam Lowry (LW, 23 éves), Tyler Myers (D, 26 éves), Dustin Byfuglien (hátvédként, szélsőként egyaránt bevethető, 31 éves), Jacob Trouba (D, 22 éves). Most az uborkaszezonban annyi nagy feladat van, hogy Scheifele, Trouba és Lowry lejáró szerződését meg kell hosszabbítani. Mivel RFA lesz, szerencsétekre nem valószínű, hogy akármelyikük is távozna.
Kapitányotok pillanatnyilag nincs. Eddig Andrew Ladd volt, de a trade deadline előtt el lett cserélve Chicagoba egy esetleges PO runra, de amúgy is UFA lett volna nyáron és nem valószínű, hogy meg tudtátok volna tartani. Én Wheelerben vagy Byfuglienban látom, hogy a következő szezonban megkapja a 'C' betűt, bár utóbbit nem feltétlen tartom alkalmasnak rá.
És akkor térjünk rá az erősségetekre, a prospect pool-ra:
Mindenképp a legnagyobb reményetek Kyle Connor. Tavaly draftoltátok, nagyon steal szaga van a 17. helyen. Idén University of Michigan csapatában játszott és újoncként pontkirály lett, valamint megnyerte a Hobey Baker Award-ot, ami a legértékesebb egyetemi játékosnak jár. Nagyon irigyellek benneteket, hogy ilyen későn egy első soros center szagú srácot ki tudtatok húzni. Most kapott nem rég szerződést, szóval legrosszabb esetben is még 1-2 évet AHL-ben pallérozódik, de mindenképp a Jets-ben a helye.
Fontos még a prospect-ek közül megemlíteni Connor Hellebucyk-ot, akit én (aki nem ért annyira a kapusokhoz) az legjobb kapus prospect-nek tartom. A jelenlegi hálóőrnél, Pavelecnél csak jobb lehet. Kapott már néhány meccsen lehetőséget a nagy csapatnál, de ő még fejlődő félben van.
Jac Roslovic szintén idén kezdi megmutatni, hogy nem véletlenül választottátok őt is az első körben 2015-ben. Nem lesz akkora ász, mint Connor, de nem árt rajta tartani az egyik szemed, mert szintén az egyetemi bajnokságban korrekt teljesítményt nyújtott újonc létére.
Hátvédek közül egyértelműen Josh Morrissey a legtehetségesebb prospect. Tavaly csapatszinten elég sok sikert elért: WHL bajnok, U20-as világbajnok Kanadával és itt a torna All-Star csapatába is bekerült. Inkább támadó szelleműbb védő, de a kinti szurkolók szerint rengeteget fejlődött védekezésben is. Egy meccsen már ő is szóhoz jutott a Jets színeiben, de tanulnia kell még.
Várhatóan a legnagyobb leendő star az idei drafton kerül hozzátok. Tiétek a második választás és amivel több, mint valószínű, hogy a finn Patrik Laine-t fogjátok behúzni. Elképesztő srác. A finn felnőtt bajnokságban nyomta végig a szezont a korához képest kimagasló mutatókkal és játékkal. Bajnoki címhez is vezette a Tapparát, ő lett a PO MVP-je, ő lőtte a legtöbb gólt a PO-ban, mindezt úgy, hogy még csak 18 éves!!! Nem mellesleg most játszik a finn felnőtt válogatottal világbajnoki döntőt, az U20-asokkal meg az aranyat bezsebelte. Sokan írják/mondják, hogy egy Ovechkin hasonmás, amiben van is igazság. Már most olyan lövése van, mint az NHL-ben senkinek, a kezei vajból vannak és korrektül korizik ahhoz képest, hogy mekkora (6'4" magas és 209 font).
Akármi is lesz a vége, Perry mindenképp éremmel fog hazatérni a világbajnokságról. Nagyon remélem, hogy a döntőben elkapják a finneket, mert tudnék örülni annak, ha bekerülne a Triple Gold Club-ba.
Még így is kimaradt pár fontos játékos a listából.
2008:
2/43 Justin Schultz. Hatalmas tehetség volt, de elcseszte a karrierjét azzal, hogy Edmontonba ment. Nem járta végig a szamárlétrát, egyből tőle várták a megváltást és ehhez még kevés volt. Talán még nem késő és a Pens-nél még lesz belőle valami.
2009:
4/106 Sami Vatanen. Egyik steal-je a draftnak. Egyértelmű top 4 védő, egy hátránya van, mégpedig a magassága.
2010:
5/122 Chris Wagner. Korrekt bottom 6 játékos lett belőle, habár a PO-ban most nem remekelt.
2011:
Egyrészt annyit hozzátennék, hogy az volt az utóbbi évek egyik leggyengébb draftja így liga szinten. A másik dolog meg, hogy Karlsson szerintem elég jó lesz a Jackets-ben. Én egy kicsit gyengébb Pahlsson hasonmást látok benne, több támadópotenciállal. Harmadrészt:
3/83 Andrew Welinski. Most jött csak el az egyetemről, ahol az egyik legjobb hátvéd volt, valamint USHL-ben egyszer az év védője is lett. Nehéz megmondani, hogy mi lesz belőle, de nem lepne meg, ha NHL-be kerülne előbb-utóbb.
6/160 Josh Manson. Lehet Ducks nem fog egyetérteni velem, de nálam idén bejátszotta magát a top 4-be és hatalmas steal-nek tartom. Kicsit félek attól, hogy expansion draft-on elveszítjük jövőre, mert úgy érzem, hogy a srác tudna még hova fejlődni abban viszont nem vagyok biztos, hogy védetté tudnánk tenni.
2012:
3/87 Frederik Andersen. Azt hiszem nem kell bemutatnom.
4/97 Kevin Roy. Én nagyon bízok benne. Idén nem volt valami jó éve, ráadásul sérülés is hátráltatta, de úgy érzem, hogy a támadók terén szegényes prospect pool-unkban az egyik legjobb csatár.
2013:
Sörensenről csak annyit mondanék, hogy volt korábban olyan mock draft is amiben top 10-be várták. A tehetséggel nincs gond és most egy korrekt szezont produkált Svédországban. A legnagyobb ellensége az egészsége, amit többnyire nem sikerült megtartania.
2014:
2/55 Brandon Montour. Eddig akárhol volt a draftolása óta szinte mindenhol pont/meccs átlag közelében volt. Első teljes AHL szezonjában a csapatban holtversenyben neki lett a legtöbb pontja, az újoncok között a harmadik legeredményesebb volt, míg a hátvédek között a második. Ez a teljesítmény emlékeztet egy bizonyos Sami Vatanenére.
7/205 Ondrej Kase. Hasonló reményeim vannak vele kapcsolatban, mint Roy-val. Őt is egy komoly agyrázkódás hátráltatta szinte egész szezonban, de ennek ellenére egy vállalhatót produkált.
Halkan jegyzem meg, hogy a pocsék draftok még a Burke érában voltak, ami mondjuk nem meglepő, hiszen neki kb az volt a főszempont, hogy legyen nagydarab a játékos, ami azért nevetséges.
Én Greentől annyira nem idegenkednék. AHL-ben, WHL-ben azért elért ezt-azt. A Bolts-nak is bejött, hogy egy nullkilométeres edzőt vittek oda, bár azért Cooper a farmból ismerte korábban is a játékosokat.
Richardsont nem tudom hova tenni. Azt elismerem, hogy a Sens szépen építgette fel, de vezetőedzőként eddig nem nagyon tett le semmit az asztalra.
Yeotól agyfaszt kapnék. Nem tartom jó edzőnek. Ha csak a PO a célunk, akkor egy ideig elég lehet, de ennyi.
Azt meg teljesen kizártnak tartom, hogy BM újra kinevezné RC-t. Ha egyszer nem jött be, akkor most másodjára miért? Amúgy meg már csak azért se akarom, mert ha van edző aki nem bízik a fiatalokban, akkor az RC. BB legalább ebből a szempontból bátrabb volt és nem félt használni Theodore-t, Ritchie-t vagy korábban Lindholmot, Karlssont, Mansont, stb...
Akkor ha jól sejtem San Diegoban eddig professional tryout contract-tal játszott azon az egy PO meccsen. Kíváncsi vagyok, hogy jövőre átmegy-e már Amerikába vagy még mindig Európában folytatja-e.
"Szerencsétlen vay ádámkát berakták a kapuba hátha néhány lövésbe bele ér, na aztán 50 lövésből "csak" 6-7t kapott aztán mehet is az nhl fiókcsapatokba :DDDDD Szegénynek szóljanak már, hogy ott angolul beszélnek nem magyarul mert még utána arra fogja majd hogy nem kapott lehetőséget :DDDDD A jégkorong filkor attilája születőben :DDDDDD"
"Na itt vagyok. Mi ez a csapat, soha nem hallottam róla. Minimálbérért...szóval a legolcsóbb játékos, aztán pár hét után megy az ifikhez bohóckodni, soha nem fog játszani az NHL-ben. A finnek, akik 30 %-on pörögtek, jól körbelőtték, aztán az USA ellen már potyázott is rendesen (negatív gól meg ilyenek), utána nem is ő védett. Mondjuk még az ificsapathoz is kevés lesz, jól megbánja majd ez a Minnesota vagy mi."
A kinti HFBoards-os szurkolók szerint Iowában biztos el fog férni és az se lepné meg őket, ha kezdő lenne egyből, bár efelől vannak azért kétségeim. Mindenesetre örülnek neki nagyon.
800+ meccses pályafutásából találtunk kemény 2 olyan mozzanatot, ahol sérülést okozott vagy veszélyesen játszott. Ha jól emlékszem kétszer volt eltiltva összesen, ami a fizikális játékosoknál benne van a pakliban. Kellemetlen játékos? Igen, nagyon. Azzal kellemetlen, hogy megpróbál másokat kiiktatni? Nem, csak az ellenfelek agyára megy az ilyen hülyeségekkel:
Többek között az ilyenek miatt tartom nagy arcnak és a liga egyik üde színfoltjának. Ha igazi alattomos, mészáros parasztra keresel példát, akkor említsd inkább Cooke-ot, Prongert, Chris Simont, Torrest vagy éppen nálatok nagy istennek számító Claude Lemieuxt. Perry egy ártatlan kisgyerek ezekhez képest.
Egyébként nem hiszem, hogy sérülést akart okozni, egyszerűen csak kellemetlenkedett volna, ami majdnem balul sült el. Perry hajlamos másokat felbosszantani, de nem jellemező rá, hogy veszélyeztetné az ellenfelei testi épségét, nem egy Torres. Bár én szeretem Perryt.
Szerencsétlen Laine egész meccsen kapja az ívet a kanadaiaktól. Folyamatos trash talk, Perry is gáncsolta egy ártalmatlan szituációban, de látszólag jól kezeli a helyzetet.
Néztem most a szlovák - finn meccset és azt kell hogy mondjam Rantanen elképesztő. Ekkora testtel hihetetlen sebessége van, az ütővel is olyanokat varázsol néha, hogy csak lesek. 10. helyen luxus egy ennyire érett játékost szerezni. Lőhetett volna nem egy gólt, de pechje volt. Tényleg kimagasló volt ebben a mezőnyben.
Sajnos a Gulls-nak ennyi volt a szezon. 4-1-es összesítéssel kiestek Reign ellen. Ha azt nézzük, hogy milyen fiatal a csapat és, hogy gyakorlatilag a címvédőtől kaptak ki (ugyebár az a Manchester lett tavaly a bajnok, ami akkor még a Kings-nek volt a farmcsapata) ez egy tisztes eredmény. A legfontosabb, hogy PO-ban voltak, mentek egy kört és hogy tapasztalatot szereztek a fiataljaink.
Ha már el kell venni tőle a kapitányságot, én inkább Coglianot választanám. Ő a leginkább a heart and soul type player ebből a csapatból. Csak ugyebár ma már nem illik, nem star-nak adni a C betűt.
Közben Sutter még két évig a Kings-é, szóval felejtős ő is. Tavaly volt egy csomó jó edző elérhető, de nekünk meg pont akkor volt egy nagyobb menetelésünk és lecsúsztunk mindenkiről, aki nagyon jó lett volna.
Egyébként a kinti szurkolók körében nagyon beszédtéma most, hogy Getzlaftól el kéne venni a kapitányságot, mert nem mindig példamutató a teljesítménye és a hozzáállása, különösen kiélezett szituációkban. Én személy szerint őt hagynám meg, de kíváncsi vagyok: ti mit gondoltok erről? És ha másnak adnátok a C-t, akkor ki lenne az?
És pár év múlva szerintem lesz ez még jobb is. Lehet túlzok de az elmúlt időszakban talán ez a sportág fejlődött a legtöbbet Magyarországon. De ha nem is a legtöbbet, akkor is óriási a különbség mondjuk a 15 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest. Nem tudom, hogy ma is így van-e, de még olyan 2005 körül nagyon megfogott az, amit egy Kanada-Magyarország barátságos meccs közben mondtak: Kanadában több a fedett jégpálya, mint Magyarországon az igazolt játékos.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.